Egypercesek

Ha van egy perced

Mária

szerda, augusztus 15, 2018 Posztolta lorinczagi 10:09

Benézek a Mariába. De nincs is nálam pénz, na nem baj, azért körülnézhetek, a busz úgyis csak egy óra múlva indul, innen fél óra alatt az állomáson vagyok, úgyhogy van még időm. Buna ziua. A belső teremben vannak a szoknyák, egyenesen oda megyek, jó is lenne, ha találnék valami kis pörgő-forgót, mert júliusban lesz a tánctábor, kéne valami jó kis szoknya. Most a sálak, kendők amúgy sem érdekelnek. Nadrágok is vannak, de nincs kedvem ezeket végignézni. Lássuk csak, hol vannak a szoknyák. Ja, ott szemben. Nem, nem, ezek ruhák, azt nem szeretem. Jól van, itt vannak. Ez csíkos, ble. A pöttyös szóba se jöhet. Valami sötét kéne. Vagy inkább világos, ne gyúljak fel majd a napon? Ez túl fodros. Jézus, ennek milyen formája van? Kinek áll jól? A karaktercipőmhöz valami térdig érő talál. Unalmas ez a barna. Lassan el is fogy a türelmem, itt nincsenek jó szoknyák. Na jó, azért ezt a sort még végignézem. Ez fekete, a másik csipke. Selyem? Te jó ég. Bársony, na ne vicceljünk. Valami kis könnyed anyag kéne. Mondjuk egy vajszínű. Kis virágos, hát gyerek vagyok én? Nagy virágos, persze. Még csak egy szál liliom kéne. Tényleg nincs egy rendes szoknya sem? Pedig Anna mondta, hogy mindenképp jöjjek be, mert vannak új cuccok. Hát vannak, nem mondom, de elég szar új cuccok. Megnézem a majokat inkább. Na jó, ez nem tetszik, ez sem. Dacă pot să te ajut, te rog să-mi spui. Bine, mulţumesc. Nem tud segíteni. Miben tudna segíteni? Én tudom, hogy milyen szoknyát és milyen majot keresek. Ha nem tudnám, akkor megkérdezném, hogy mi áll jól nekem, de tudom. Basszus, eltört az egyik vállfa. Francba. Olyan gyengék ezek a szarok és összesuvasztanak hatszáz ruhát, persze, hogy eltörik. Nem tudom, hogy mondják románul a vállfának. Dadogni meg nem szeretek. Franc egye meg. Visszateszem, hátha nem veszik észre. Észrevették. Persze, hogy észrevették. Mă scuzaţi. Mit mondjak még?! Ha harminckét bővített mondatban elmondod, hogy eltörtem és nem kértem elnézést, attól még nem fogok tudni jobban románul, b@zdmeg.

Senki

csütörtök, augusztus 2, 2018 Posztolta lorinczagi 14:14

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a kellemes tavaszi délutánon. Nagy öröm számomra, hogy ilyen szép számban összegyűltünk. Külön köszöntöm a legfőbb vezető urat, a főfőfőfőfő igazgató urat, a főfőfőfőfő helyettes urat, a négyszeresen fő urat, a negyszeresen fő úr helyettesét, a háromszorosan fő urat és helyettesét, a kétszeresen fő urat és helyettesét; a doktorokat és tudományos szakembereket is végtelen nagy tisztelettel köszöntöm, a társadalmunk kiemelt támogatóit boldogsággal üdvözlöm, főleg akkor, ha férfiak, a vezető urak előtt nagy alázattal hajtok fejet, az elöljáró urakat szeretettel ölelem, a kevésbé elöljárókat már alig-alig köszöntöm, a többieket meg egyáltalán.

Ki ez?

Egy senki.

Gondoltam. Vagyis reméltem.

Önmegtartóztatás

csütörtök, július 19, 2018 Posztolta lorinczagi 11:42

Alig várom, hogy beérjünk Kolozsvárra, hogy ehessek egy csokis kiflit. Még nem mondtam anyámnak, hogy ezt kívánom, mert csak most léptünk ki a kapun, nem szeretném, hogyha azt gondolná, hogy bélpoklos vagyok és nem bírok várni egy fél órát. Akár egy órát is tudok várni, hogy végre csokis kiflit ehessek. Ez a tizedik nap. Bár az orvos azt mondta, hogy tíz napig kell tartani a diétát, azt gondolom, hogy ma már ehetek. Már nincs rajtam egy pötty sem. Csak, amit elvakartam, az sajnos még mindig látszik és lehet, hogy az nem is fog elmúlni?! Ha rajtam marad, rajtam marad, ez van, viszketett, muszáj volt megvakarjam. Amúgy sem az arcomon van, hál'Isten, hanem a lábamon, ott fent, ott úgysem látja senki, olyan rövid nadrágot senki sem hord az utcán. Bár ez nem igaz, láttam már a városban nagyon rövid nadrágokat, anyám mondta is, hogy ilyenben nem illik az utcán tartózkodni, meg akartam kérdezni, hogy miért, máshol illik, de nem volt kedvem ebbe belemenni, elfogadtam hát, hogy az utcán nem illik, de hogy máshol illik-e, azt most nem tudnám megmondani, szerintem máshol sem illik, de mindegy. Még a bokámnál van egy seb, de az sem feltűnő, elhanyagolható. Úgyhogy összesen ennyi maradt a himlőből. Vagyis nem, most, ha jobban meggondolom, sajnos az orromon is elvakartam egyet, de szerintem ez még jól is áll, mert ez egy jegy lesz, lássák, hogy voltam már himlős. Szóval három. Ez igazán nem sok, sőt mondhatnám kevés. Az elején azt hittem, hogy több marad, ezért is nem vakartam annyira, amennyire viszketett. Csak most indul a busz, fél óra és ehetek egy csokis kiflit. De lehet, hogy kettőt kérek majd.

Tej és a kifli

hétfő, június 18, 2018 Posztolta lorinczagi 09:56

Mit akar tőlem a negyedikesek tanítónője? Fogalmam sincs, hogy miért hivat, azt mondta a szolgálatos diák, hogy menjek, mert beszélni akar velem. Vajon most derült ki a tavalyi képek rongálása? De azt az igazgatóval kellene elintéznem, nem pedig a tanítónővel. Nem is értem, mi köze a negyedikeseknek a mi képeinkhez?! Semmi. Akkor miért akar velem beszélni? És hogy-hogy csak most, egy évvel később derült ki, azért nyomozás biztos nem volt?! Lesz, ami lesz, mostmár bekopogok. Jó napot kívánok, Ilu mondta, hogy tetszett hivatni, itt vagyok. Nem tudom, milyen kiflire tetszik gondolni. Igen, tudom, hogy az alsósok kapnak tejet meg kiflit, halkan jegyzem meg, hogy sokszor lejárt tejet adnak, de ez nyilván nem ide tartozik, de én nem vettem el senki kiflijét. Nem, a tejet sem vettem el. Szünetben én fent voltam az osztályunkban, nem jöttem le ebbe az épületbe, ahol a negyedikesek vannak. A tanítónő fiókjából? Nem. Nem vettem ki semmit, se tejet, se kiflit. Nem, nem tudom, hogy ki lehetett. Én fent voltam az osztályunkban. De hogyan láthatott Sanyika, ha nem is voltam lent? Én nem szoktam lopni, se tejet, se kiflit, se mást, semmit nem lopok. És nem is tudom, hogy ki vehette el, lehet, hogy visszavitték, mert rájöttek, hogy le van járva a szavatossága. Most akkor mehetek? De tanítónő, nekem ne tessék azt mondani, hogy többet ne lopjak, mert most sem loptam és máskor sem. Be is csapom az ajtót, de csak halkan, csak épp, hogy érezze, hogy megsértett azzal, hogy ezt gondolja rólam. Azt meg, hogy ki volt, nem mondhattam el.

Gyere hozzánk dramaturgnak

kedd, június 5, 2018 Posztolta lorinczagi 12:54

Kedves ...., hogy is hívják? Mária, persze, láttam az önéletrajzban, csak elfelejtettem. Kérem, foglaljon helyet itt velem szembe. A lábát tegye egymásra, mert szoknyában így illik ülni, de gondolom ezt tudja, csak maga is elfelejtette, mint én a nevét, de az anyukája erre biztos megtanította. Igazam van? Igazam van. Most meséljen egy kicsit magáról, kérem, arról, hogy miért választotta ezt a szakot, miért jelentkezett színház szakra, gondolom, mert érdekelte a színház, igaz? Sejtettem, és nem jutott be színész szakra, vagy maga meg akarja váltani a világot? Gondolom, ez utóbbi, sejtettem, jó, hát nézze, ebben a színházban nem fogja megváltani a világot, sőt semmit nem fog megváltani, de még csak változtatni sem, főleg, ha nem is alkalmazzuk, ugye? Igazam van? Igazam van. Nos kérem, akkor lépjünk tovább, tehát elvégezte az egyetemet és most itt a diplomája, mihez kezdene? Gondolom, nem tudja, sejtettem, jelentkezett ide, hátha felvesszük, nem tudom, őszinte leszek, nem tudom, alig szólal meg, nem mesél magáról, így hogyan tudnám kitalálni, hogy miért pont ide jelentkezett, ebbe a színházba. Látott itt előadásokat, látta a rendezéseimet? Nagyon fontos lenne, hogy ismerje a formanyelvemet, amely egyedi a magyar színházi világba, sok helyre utazunk, nem szűkülünk be a magyar valóságba, állandó túrnéink vannak szerte a világban, Amerikában is voltunk tavaly, de ezt gondolom tudja, hiszen utána olvasott, felkészült a társulatunk múltjából, jelenéből és most azért van itt, hogy a színházunk jövőjének részese legyen, hát nem tudom, tudja, nem nagyon mond semmit, én hogyan találjam ki, hogy mik a céljai azon túl, hogy meg akarja váltani a világot, miért nem mond semmit? Például, hogy hogyan került ebbe a városba, vonzotta a nyüzsgés vagy otthon nem kapott munkát, mert úgy látom a mesterképzést már itt végezte, értem, jó, látom, benne van az önéletrajzában is, jó, hát nézze, nem tudom, szóval itt kezdhet nálunk, valamit kitalálunk, de dramaturgra nincs szükségünk. Nem, hát van két dramaturgunk, nem kell harmadik, s miért is gondolná, hogy maga jobb a mi dramaturgjainknál? Maga azért jelentkezett, mert azt akarja, hoy kirúgjam őket és vegyem fel magát, tényleg ezt gondolja, nem szégyelli magát, mondja? Hogy is jutott eszébe ilyen? Na takarodjon innen azonnal, és a színházam közelébe se tegye a lábát, pofátlan senki, ami vagy.

Állásinterjú

kedd, május 29, 2018 Posztolta lorinczagi 14:07

Kérem, nevezze meg a rövid- és középtávú terveit.

Rövid: szeretném megőrizni a humorérzékem.

Közép: ugyanez.

(Nem vettek fel.)

Kémia óra

szerda, május 23, 2018 Posztolta lorinczagi 14:42

Gyere ki a tábla elé és mondd el az elmúlt óra anyagát. Valamiért nem tudom komolyan venni a felszólítást, de kimegyek, kapok egy egyest, ez van, nem nagy ügy. A cím: az égés, az oxidáció értelmezésének változása - olvasom le a barátnőm szájáról. Csend. Az égésről fogok most beszélni, mondom s közben valamiért mosolygok. Vicces az egész helyzet, hogy éltanulóként semmit nem tudok az égésről, de még az oxidációról sem, egyetlen szó sem jut eszembe, és nem az izgalom miatt, egyszerűen nem tanultam; nem érdekel sem az égés, sem az oxidáció, mondjuk az ionok sem, de őszintén az energiatermelési eljárások sem foglalkoztatnak, sőt a termikus egyensúly sem, úgy általában az egész kémia és fizika egyáltalán, semmi közöm egyik tantárgyhoz sem. A történelmet sem úgy tanítják, hogy érdekeljen, bár mindenki azt mondja, hogy én nem akarom megjegyezni az évszámokat, ha így gondolják, jó, tőlem aztán gondolják így, akkor is szar minden történelem óra. Aztán a román irodalomról ne is beszéljünk, fogalmam sincs, hogy mi a dativ vagy predicativ; a kedvenc feladatom, amikor kéri a román tanárnő, hogy mondjam az atrăgătornak a szinonimáját és az ellentétpárját. Pillanat, egy másodpercet gondolkodnom kell, ja nem, nem kell, mert akkor sem fogom tudni, pedig ez a hetedik éve, hogy első tanuló vagyok és fogadjunk, hogy nyolcadikban is az leszek, még a képességvizsga is sikerülni fog, pedig nem tudok románul. Ja, hogy az égésről beszéljek, itt az egész osztály és a tanár úr előtt, máris kezdem. Szóval, az égés: minden a tűznél kezdődik, az oxidáció pedig a levegőnél, hiszen oxigén, innen ered. Értelmezhetnénk együtt is az égést és az oxidációt, de először vizsgáljuk meg külön-külön. Ha fát rakunk a tűzre, az lángra kap, tehát ég, azaz, ha tápláljuk az égést, a folyamatot folytatjuk, egyre nagyobb lesz a tűz, egyre markánsabb lesz az égés. Az oxidációról is ejtsünk egy pár szót: oxigén, levegő nélkül nincs élet, élet nélkül viszont van levegő, bár ezzel vitatkozhatnék saját magammal, de majd egy másik tantárgy keretein belül, most inkább az égés és az oxidáció kapcsolatáról szeretnék pár szót mondani: van redukció is, ami lehetne az oxidáció ellentétpárja, de szerintem nem az, az egy másik lecke, amelyről most nem kell beszélnem, ha jól gondolom, bár a mai anyag tartalmáról sem tudok sokat, úgyhogy lehet, hogy akár erről is beszélnem kellene, de most talán mégsem, ha gondolja a tanár úr, akkor következő órán arról is szívesen beszélek. Menj a helyedre, hangzik el a válasz, kilences. Érzem, hogy az arcom lángvörös, mi az, hogy kilences, amikor egyest érdemlek? A tanár elmondja, hogy mi az égés és mi az oxidáció, nem tudok figyelni, bűntudatom van az igazságtalanság miatt és szégyellem magam, hogy mégis hallgatok. 

Kávé

szerda, május 16, 2018 Posztolta lorinczagi 11:26

Kérem, kövessenek, felmegyünk a tárgyalóba, a tizenharmadik emeletre. Sikerült parkolót találni? (Ha nem sikerült volna, nem lennének itt, gondolom ezt így magamban csak.) Kétféle tizenharmadik emelet van, ahova most megérkeztünk, ez nem az, ahova érkeznünk kellene, de itt is szép, beszélgethetünk, csak miről, ugye?! Ne ijedjenek meg, ez a sötét terem csak egy vicc, mindjárt átmegyünk a tárgyalóba, ha esetleg előtte mosdóba mennének, akkor ott van szemben. Sejtettem, hogy nem a jó liftet használtuk, jó, akkor hogy vigyem át őket a másik épületrészbe, futok egy kört, de senki nincs itt, üres az egész tér. Javaslom, hogy járjuk körbe az egész épületet. Miért lenne sok a tizenhárom emelet? Kicsit várhatnak a többiek is, nem? Kövessenek, kérem. Miért nem? Akkor maradjunk itt és hívjam ide a többieket? Nem? Ó, de kár. Akkor mi legyen? Menjünk a tárgyalóba? Jó. Akkor kövessenek. Megoldom ezt a helyzetet, tudom, hogy megoldom ezt a helyzetet. Mosdóban voltak már? Telefonos segítséget kérek. Látják, már itt is vagyunk? Kis túrát tettünk, megnéztük az épületet. Szerintem szép. Remélem, önöknek is tetszett. Kérnek esetleg kávét? Nagyon örülök, hogy kérnek, szuper. Gyorsan megoldom. Nincs kávé, van kávéfőző, nincs cukor, van tej, nincs melegvíz, van csésze, nincs tálca, van koffeinmentes bio kávé. Futok pár kört a tizenhárom emelet között és harmincnégy perc alatt kész is lett a kávé, egészségükre. A legnagyobb nyugalommal egyenként leveszem a tálcáról az ízletes kávékat és ráöntöm az öltönyös urakra.

Sorsjegy

csütörtök, május 10, 2018 Posztolta lorinczagi 15:25

Postára megyek. Előveszem a postázandó leveleket, odaadom a postamesternőnek. Elveszi, összegzi, azt mondja, elküldi őket, megköszönöm. Ez idő alatt megakad a szemem a kaparós sorsjegyeken. Soha életemben nem vettem még ilyet. Próbáltam elterelni a figyelmem, kerestem az aprót, pedig tudtam, hogy nincs is, de nem bírtam szabadulni a gondolattól, hogy most nyerni fogok. Aláírtam, amit alá kell. A tekintetem nem tudom levenni a szerencsemalacról. Kérek egy szerencsemalacot, mondom s úgy meglepődöm ettől a mondattól, hogy a szám elé kapom a kezem. Tényleg kértem egy kaparós sorsjegyet, kérdezem magamtól, válaszolok is: igen. Hát jó. Nincs szerencsemalac, jön a válasz. Kicsit meg is könnyebülök, de máris mondja a néni, hogy de van asztra meg fáraók gyöngye (lehet nem is ez a neve, elfelejtettem), mondom halkan: jó lesz az asztra. Közben mintha skizofrén lennék, kintről hallom a saját hangom és nem hiszek a fülemnek. Milyet szeretne az asztrából? Nem tudom, mindegy (csak legyünk már túl rajta - gondolom mellé, mint amikor óvszert vásárol az ember). Kapok egy skorpiót. Nekem is ez a csillagjegyem, üt mellkason a felismerés. Megköszönöm és leülök egy székre. Muszáj felfogjam, hogy akkor most le kell ezt kaparjam. Előveszek egy százast. Háromféle mező van, mindegyiken lehet nyerni. Úgy izgulok ettől a skorpiótól, hogy nem bírok figyelni sem. Az első: ha a skorpió csillagjegy búvik meg az egyik kaparás alatt, nyertem. Jó, értem a feladatot. Lekaparom az összeset, van vagy öt. Úristen, csúszik ki a számon: nyertem, kijött a skorpió. Mohón lekaparom a másik két mézőt is, ott három egyforma számnak kellene kijönni, egyik sem nyert. Levonon a következtetést: nyertem, nyert a skorpió. Hátul megnézem, mi a nyeremény: remegő kézzel elolvasom, háromszáz forint. Visszanyertem a sorsjegy összegét. Csendben kiváltom és levonom a következtetést: minden úgy van jól, ahogy van.

Egyről a kettőre, de nehéz

csütörtök, május 3, 2018 Posztolta lorinczagi 14:49

Eljutni. Hiába mondtam az embernek: te, fiam, látod jól a szomszédnak milyen nagy a televíziója, vegyünk mi is, nekünk talán nem futtja? Számba se vesz engem ez az ember, mintha a falaknak beszélnék. Nem lenne jó nekünk is, hogy ott mind menjen az a televízió, halljak én is ember hangot, nem nézném én olyan veszettül, csak hallgatnám. Most nem azt mondom, hogy a kis tévéből nem jön úgy a hang, mert jön, csak hát na, mégse ugyanaz, hát nem? Ők is most vették vagy két hete, bekapcsolják s úgy hagyják, az utcáról pont látni mekkora, a fél falat eltakarja. Nekünk is pont jó lenne ide a konyhába. Na, s ha csempe van itt, olyan nagy baj, pont úgy mutat, mint a másik szoba falán, csak ott van a kis tévé s azt nem hajítanám ki, egymás mellé meg minek tegyek két tévét, balgatag vagyok talán? Nem. Ezért kell a konyhába. Az asztalt egy kicsit arrébb húzom s ott pont jó lesz a hűtő mellett s akkor csak oda-oda fülelek, mikor rántok egy kis hagymát. Nem kívánkozok annyira odanézni, úgyis csak a marhaság megy mindég, csak hogy halljam, az jól esik. Mennyi balga ember él ezen a földön, istenem, szokok mindég felsóhajtani, de aztán mit tudok én tenni innen, semmit, összekulcsolom a kezem s megköszönöm istennek, hogy én nem vagyok olyan s ennyi, még a templomba is hálát adok, s jónapot. Ma este is megemlítem azért az uramnak, csak úgy ímmel-ámmal, hogy nehogy kimenjen a fejéből, mondom neki: ma is gondolkoztam s csak jó lenne az a nagy televízió nekünk is. Nem mondom többször, ma is csak egyszer, hátha meghallja, nem olyan ember, hogy meglep születésnapomon valamivel, virággal vagy valami, televízióval, nem is kell, mert az úgyis olyan soká lesz, jobb lenne inkább most az a nagy tévé, itt hallgatnám a marha nagy beszédeket. S aztán most irigyli ezt tőlem valaki? Na s ha megy bent a másik is, teszem ugyanazt a csatornát s akkor hallom jobban, beszélnek egyszerre s pont jó lenne, úgyis a fél fülemre egy kicsit süket vagyok s mikor állok a tűzhely előtt pont az a rossz fülem van a szoba felé s akkor nem hallom jól, mit mondanak, de ha itt a konyhában is lenne egy, akkor már milyen jól tudnék minden információt. Na ez jó lesz, így is mondom az uramnak ma este, a fél fülemet hozom fel példának, hátha megsajnál. Jó is lenne, úgy kívánnék ide egy tévét.