Egypercesek

Ha van egy perced

Kávé

szerda, május 16, 2018 Posztolta lorinczagi 11:26

Kérem, kövessenek, felmegyünk a tárgyalóba, a tizenharmadik emeletre. Sikerült parkolót találni? (Ha nem sikerült volna, nem lennének itt, gondolom ezt így magamban csak.) Kétféle tizenharmadik emelet van, ahova most megérkeztünk, ez nem az, ahova érkeznünk kellene, de itt is szép, beszélgethetünk, csak miről, ugye?! Ne ijedjenek meg, ez a sötét terem csak egy vicc, mindjárt átmegyünk a tárgyalóba, ha esetleg előtte mosdóba mennének, akkor ott van szemben. Sejtettem, hogy nem a jó liftet használtuk, jó, akkor hogy vigyem át őket a másik épületrészbe, futok egy kört, de senki nincs itt, üres az egész tér. Javaslom, hogy járjuk körbe az egész épületet. Miért lenne sok a tizenhárom emelet? Kicsit várhatnak a többiek is, nem? Kövessenek, kérem. Miért nem? Akkor maradjunk itt és hívjam ide a többieket? Nem? Ó, de kár. Akkor mi legyen? Menjünk a tárgyalóba? Jó. Akkor kövessenek. Megoldom ezt a helyzetet, tudom, hogy megoldom ezt a helyzetet. Mosdóban voltak már? Telefonos segítséget kérek. Látják, már itt is vagyunk? Kis túrát tettünk, megnéztük az épületet. Szerintem szép. Remélem, önöknek is tetszett. Kérnek esetleg kávét? Nagyon örülök, hogy kérnek, szuper. Gyorsan megoldom. Nincs kávé, van kávéfőző, nincs cukor, van tej, nincs melegvíz, van csésze, nincs tálca, van koffeinmentes bio kávé. Futok pár kört a tizenhárom emelet között és harmincnégy perc alatt kész is lett a kávé, egészségükre. A legnagyobb nyugalommal egyenként leveszem a tálcáról az ízletes kávékat és ráöntöm az öltönyös urakra.

Sorsjegy

csütörtök, május 10, 2018 Posztolta lorinczagi 15:25

Postára megyek. Előveszem a postázandó leveleket, odaadom a postamesternőnek. Elveszi, összegzi, azt mondja, elküldi őket, megköszönöm. Ez idő alatt megakad a szemem a kaparós sorsjegyeken. Soha életemben nem vettem még ilyet. Próbáltam elterelni a figyelmem, kerestem az aprót, pedig tudtam, hogy nincs is, de nem bírtam szabadulni a gondolattól, hogy most nyerni fogok. Aláírtam, amit alá kell. A tekintetem nem tudom levenni a szerencsemalacról. Kérek egy szerencsemalacot, mondom s úgy meglepődöm ettől a mondattól, hogy a szám elé kapom a kezem. Tényleg kértem egy kaparós sorsjegyet, kérdezem magamtól, válaszolok is: igen. Hát jó. Nincs szerencsemalac, jön a válasz. Kicsit meg is könnyebülök, de máris mondja a néni, hogy de van asztra meg fáraók gyöngye (lehet nem is ez a neve, elfelejtettem), mondom halkan: jó lesz az asztra. Közben mintha skizofrén lennék, kintről hallom a saját hangom és nem hiszek a fülemnek. Milyet szeretne az asztrából? Nem tudom, mindegy (csak legyünk már túl rajta - gondolom mellé, mint amikor óvszert vásárol az ember). Kapok egy skorpiót. Nekem is ez a csillagjegyem, üt mellkason a felismerés. Megköszönöm és leülök egy székre. Muszáj felfogjam, hogy akkor most le kell ezt kaparjam. Előveszek egy százast. Háromféle mező van, mindegyiken lehet nyerni. Úgy izgulok ettől a skorpiótól, hogy nem bírok figyelni sem. Az első: ha a skorpió csillagjegy búvik meg az egyik kaparás alatt, nyertem. Jó, értem a feladatot. Lekaparom az összeset, van vagy öt. Úristen, csúszik ki a számon: nyertem, kijött a skorpió. Mohón lekaparom a másik két mézőt is, ott három egyforma számnak kellene kijönni, egyik sem nyert. Levonon a következtetést: nyertem, nyert a skorpió. Hátul megnézem, mi a nyeremény: remegő kézzel elolvasom, háromszáz forint. Visszanyertem a sorsjegy összegét. Csendben kiváltom és levonom a következtetést: minden úgy van jól, ahogy van.

Egyről a kettőre, de nehéz

csütörtök, május 3, 2018 Posztolta lorinczagi 14:49

Eljutni. Hiába mondtam az embernek: te, fiam, látod jól a szomszédnak milyen nagy a televíziója, vegyünk mi is, nekünk talán nem futtja? Számba se vesz engem ez az ember, mintha a falaknak beszélnék. Nem lenne jó nekünk is, hogy ott mind menjen az a televízió, halljak én is ember hangot, nem nézném én olyan veszettül, csak hallgatnám. Most nem azt mondom, hogy a kis tévéből nem jön úgy a hang, mert jön, csak hát na, mégse ugyanaz, hát nem? Ők is most vették vagy két hete, bekapcsolják s úgy hagyják, az utcáról pont látni mekkora, a fél falat eltakarja. Nekünk is pont jó lenne ide a konyhába. Na, s ha csempe van itt, olyan nagy baj, pont úgy mutat, mint a másik szoba falán, csak ott van a kis tévé s azt nem hajítanám ki, egymás mellé meg minek tegyek két tévét, balgatag vagyok talán? Nem. Ezért kell a konyhába. Az asztalt egy kicsit arrébb húzom s ott pont jó lesz a hűtő mellett s akkor csak oda-oda fülelek, mikor rántok egy kis hagymát. Nem kívánkozok annyira odanézni, úgyis csak a marhaság megy mindég, csak hogy halljam, az jól esik. Mennyi balga ember él ezen a földön, istenem, szokok mindég felsóhajtani, de aztán mit tudok én tenni innen, semmit, összekulcsolom a kezem s megköszönöm istennek, hogy én nem vagyok olyan s ennyi, még a templomba is hálát adok, s jónapot. Ma este is megemlítem azért az uramnak, csak úgy ímmel-ámmal, hogy nehogy kimenjen a fejéből, mondom neki: ma is gondolkoztam s csak jó lenne az a nagy televízió nekünk is. Nem mondom többször, ma is csak egyszer, hátha meghallja, nem olyan ember, hogy meglep születésnapomon valamivel, virággal vagy valami, televízióval, nem is kell, mert az úgyis olyan soká lesz, jobb lenne inkább most az a nagy tévé, itt hallgatnám a marha nagy beszédeket. S aztán most irigyli ezt tőlem valaki? Na s ha megy bent a másik is, teszem ugyanazt a csatornát s akkor hallom jobban, beszélnek egyszerre s pont jó lenne, úgyis a fél fülemre egy kicsit süket vagyok s mikor állok a tűzhely előtt pont az a rossz fülem van a szoba felé s akkor nem hallom jól, mit mondanak, de ha itt a konyhában is lenne egy, akkor már milyen jól tudnék minden információt. Na ez jó lesz, így is mondom az uramnak ma este, a fél fülemet hozom fel példának, hátha megsajnál. Jó is lenne, úgy kívánnék ide egy tévét.

 

Hántás

csütörtök, április 26, 2018 Posztolta lorinczagi 10:01

Kint már hideg van, anyám küld is be, hogy feküdjek le, mert holnap iskola. Kérdezem, hogy ő mikor jön be. Azt szégyellem mondani, hogy nélküle nem tudok elaludni. Csak annyit mond, hogy még sok a kukorica, hántani kell, menjek be, mert megfázok. Én még maradnék egy kicsit, hátha találok piros kukoricát s akkor szerencsém is lesz. Nem lehet, tíz óra is elmúlt, késő van, mondja anyám. Még seprem egy kicsit a lábammal a panusát, aztán leguggolok, a bajuszt gyűjtögetem egy kis kupacba, azt az állatok nem eszik meg s a panusa tiszta kell legyen, bajusz nem lehet közte. Apám is lejött a hiuból egy újabb zsák kukoricáért, nem mond semmit, csak rám néz s mosolyog. Kati keresztanyám is itt van még, segít anyámnak a hántásban, egyedül nem lenne meg soha. Benézek a tehenekhez is, most született kis borjú, milyen jó meleg van az istállóban, csak ne lenne ilyen büdös. Járok még egy kört itt a csűrben, a macskák is eltűntek már, egy se jön elő, hiába is cicegek nekik, pedig az a kis fekete, Gerzson, nagyon barátságos, jóba vagyunk, volt, hogy a hátamra is felültettem s úgy ült ott, nem mászott le, jót kacagtunk apámmal. Még mindig itt vagy, te gyermek? Befelé, de azonnal, nézz oda, észre sem vettem, hogy itt vagy, gyorsan, lefekvés. Jól van, jól van, megyek. S te, kérdezem. Még maradok egy kicsit, hogy fogyjon. Becsukom a csűrajtót, nagyon sötét van kint, pedig ég az udvari villany, a tyúkok is már mind alszanak, a kakas barátom is csendben van, a kutyák meg a felső udvaron, vagy az óljukban, tiszta üres az udvar. Felmegyek, átveszem a pizsamát, megvetem az ágyam, előkészítem a holnapi ruhámat, nem találok tiszta zoknit, ja, a száríton van, anyám mondta, szedjem össze a ruhákat, de elfelejtettem, gyorsan összehajtogatom s akkor észre sem veszi, hogy délután nem csináltam meg. A zsebkendőket is összetüröm, pedig vasalni is kellene, így mondta anyám, de most az egyszer így marad, kisimítom, hátha nem tűnik fel senkinek. Vajon nem jönnek már be? Nem jól türtem a zsebkendőket, összehajtogatom még egyszer, először kettőbe, aztán még egyszer, de úgy, hogy hosszúkás legyen s aki akarja, még egybe, de azt már mindenki magának csinálja. Az apám zsebébe elfér így, az enyémbe nem, de most így rakom el, a nagyokat egy sorba, azokat apám használja, a kisebbeket mi. A zoknikat is összepárosítottam, el is teszem a fiókba. Blúzokat is szépen összetüröm, az ingeket nagyon utálom, azokat is kell vasalni, de inkább nem kezdek neki, félek, kiégetem, így csak elteszem a szekrénybe. Jöhetnének már, biztos ők is álmosak, korábban is kelnek, mint én, akkor nekem miért kell mégis korábban feküdni? A tűzre is tennék egy fát, pedig nagyon meleg van. Most látom, hogy elfogyott a fa, vajon menjek ki, hozzak egy párat? Legalább megkérdezem, hogy jönnek-e már lefeküdni. Elfogyott a fa, mondom anyámnak. Amikor meglát, elkerekedik a szeme, nem tudom, miért, de megfogja a kezem s bemegyünk aludni.

Árvíz

kedd, április 17, 2018 Posztolta lorinczagi 10:50

Pedig anyám mondta, hogy amint haza jövök az iskolából, öltözzek át. Most ki húz ki innen? A piros papucsomat elviszi a víz és a fenekem is fáj, pont egy kőre estem. Árvíz volt, s elvitte a víz a pallót, csak a betonoszlop maradt meg a két part között s azon nem olyan egyszerű átevickélni. Nem is sikerült. Most már bánom, hogy kinevettem anyámat, amikor ő beesett a patakba, úgy kell nekem. Az iskolábajáró ruhám most csurom víz, a sötétkék bársony nadrágom és a bordó pulóverem, amin egy mókus van a szívem fölött, biztos holnapra nem fog megszáradni, még hideg van. Lehet nem megyek iskolába, de jó is lenne, bár fogadjunk, hogy anyám kitalál valamit, lehet rám adja a nővérem nadrágját, még csak az kéne. Na de, valahogy ki kéne innen mászni. Dagi, nem mész innen?! Ne nézz már így rám, beestem, igen, én is. Ott egy ág, belekapaszkodom s kimászok valahogy, csak ne fájna a fenekem, úúú, nagyon beütöttem. Ne ugass már, te Dagi, te. Többet nem is jövök ide hátra a kertbe, amíg nem lesz kész az új palló, kár, hogy az egres pont most érik, amikor megpirosodik, olyan édes, mint a méz, nagyon szeretem. A fél papucsom hiányzik, de nem tudom elérni, most már inkább bemegyek anyámhoz. A hátamon folyik a víz, nagyon hideg és nehéz a ruha rajtam, a zoknimra ráragadt a por, tiszta kosz vagyok, anyám nem fog megdícsérni, azt hiszem. Belépek a házba, a nagy, hangos cseppek felverik a ház csöndjét, ahogy a csempére esnek. Anyám meglát és kiküldi apámat, hogy kihalássza a patakból a fél papucsomat.

Meglepetés

hétfő, április 9, 2018 Posztolta lorinczagi 12:05

Megyek és viszek fel tűzifát. Hogy meglepődik majd anyám, amikor haza jön és meglátja az ajtó előtt a sok fát, telerakom, ma nem kell neki cipelni. Ha ötöt viszek, az kevés, de a hatodik már nehéz, nem bírom. Jó, akkor elég lesz az öt. Hátul van a farakás, a ház mögött, nem olyan hosszú a járda, de hátul sár van, megkeresem a bakancsom, vagy vegyem fel apám gumicsizmáját? Hát ebben nem tudok járni sem, na jó, akkor megkeresem a bakancsom. A cipős szekrényből előveszem, kár, hogy nem mostam meg, mielőtt elraktam, rászáradt a sár. Azért jó lesz így is. Vajon vigyem a botot? Az a hülye kakas biztos odajön majd hozzám, nem normális, mindenkire ráugrik, tiszta hülye. Viszem a botot, biztos, ami biztos. Gyere csak közelebb, mindjárt odacsapok, gyere csak, megijedt a szerencsétlen. Leguggolok, mert úgy könnyebben tudom az ölembe rakni a fát. Bal kezemet behajtom s a jobb kezemmel pakolok, remélem, fel fogok tudni állni a sok fával, ha nem, akkor leveszek majd párat. Alul teszem a nagyobbakat, majd a tetejére a kisebbeket. Öt elég is lesz, felállok és indulok is. Ez így menni fog. Csak a botot nem tudom magammal vinni, nem baj, úgysem jön már vissza a vadállat. Harmadik forduló után, leguggolok, pakolom a fákat az ölembe szépen sorjában. Valami felém fut, jaj, a kakas, istenem, a félelemtől mozdulni sem merek, hagyom, hogy a hátamra kapaszkodva a fejemet kopácsolja.

Mester születésnapjára, tiszteletem

csütörtök, április 5, 2018 Posztolta lorinczagi 09:01

Örkény: SZAKMAI ÖNÉRZET

 

Engem kemény fából faragtak!

Tudok magamon uralkodni.

Nem látszott rajtam semmi, pedig hosszú évek szorgalmas munkája, tehetségem elismerése, egész jövőm forgott kockán.

- Állatművész vagyok - mondtam.

- Mit tud? - kérdezte az igazgató.

- Madárhangokat utánzok.

- Sajnos - legyintett -, ez kiment a divatból.

- Hogyhogy? A gerle búgása? A nádiveréb cserregése? A fürj pitypalattyolása? A sirály vijjogása? A pacsirta éneke?

- Passzé - mondta unottan az igazgató.

Ez fájt. De azt hiszem, nem látszott rajtam semmi.

- A viszontlátásra - mondtam udvariasan, és kirepültem a nyitott ablakon.

mai vers

szerda, április 4, 2018 Posztolta lorinczagi 14:51

Szilágyi Domokos:

FÖLÜLNÉZET

Esténként el- meg elmondogatom,
amire barátom, a bölcs int:

- Hiába lakol a nyolcadikon,
fölülről nézve az is földszint.

(1966)

A tyúknak a bele

szerda, április 4, 2018 Posztolta lorinczagi 09:33

Né, te, néte, néte, hogy fut a kis lábával, figyelj oda, hogy kergetni a tyúkokat, a mi kutyánkat nem is érdekli a sok majorság, igaz, ez meg van szokva, úgy nő fel, hogy itt a tyúk, ott a kakas, amott meg a bivaly s a bárány, a disznókról meg ne is beszéljünk, igaz, azok az ólban vannak s a kutyának oda nincs bejárása, csak, mikor nem veszem észre s belenyal a moslékba. Élvezi a szabadságot, mi? Bent a lakásban nem tudja kiélni magát, ott nincs ennyi minden, falak, s egy eltévedt madár az ablakban, ha szerencsétek van. Na, nézz oda, hogy fut, meg sem áll, hiába hívod ide, fiam, nem érdekli, tudom én, hogy te tanítani, nevelni akarod, de az állat, az állat, az nem lehet úgy, mint az embert, aztán te mind mondj, amit akarsz. Te, lehet fogja meg az egyik tyúkot ez a kis dög. Úgy kergeti a jércéket, mintha az apjuk lenne, csak a bot hiányzik. Csak nem fogja meg a nyakát a tyúkoknak, mert aztán az övét én tekerem ki.

Erzsi, gyere, Erzsi, hallod, gyere, lóg a tyúknak a bele. Beleszaladt a gyűjtőgépbe.

Ó, az isten áldjon városi kutyát, hogy megáldja, nem megmondtam, hogy elkapja az egyiket, na, most mit csináljak, nem vágom le, csak túléli, kicsit folyik a bele, de hátha nem döglik bele, vagy vágjam el gyorsan a nyakát, dehát olyan kis fiatal jérce, alig van húsa s ma reggel már levágtam kettőt, mit csináljak annyival, jaj, te fiam, hogy tartottad volna bent a lakásba ezt a kutyát, hozod ide ki, s szerencsétlen azt sem tudja, mi az, hogy tyúk s udvar, s látod, mit csinál; már teljesen kinyúlt, muszáj levágjam. Nem a kutyát, ne félj.

Húsvéti késői feltámadás

kedd, április 3, 2018 Posztolta lorinczagi 14:39

Idén is én leszek az utolsó. Minden évben én vagyok. Ez olyan borzasztó. Ilyenkor egész éjjel nem alszom, mert a fiúk este tizenegy körül indulnak és egész éjszaka locsolni járnak, zeneszóval, énekkel és nagyon kevés józan ésszel. Arra is volt már példa, hogy délelőtt tízkor érkeztek, pendelyben találtak, mert tizenegytől már kezdődik az istentisztelet és maximum tíz óra, húsz perckor a Nagykőnél kell lennem, másképp nem lesz hely a templomban; ott ugyanis rend van és nem lehet bárhova ülni és annál nagyobb szégyen kevés van, mint hogy tizenhét évesen az öregasszonyok padjából kelljen úrvacsorát venni. Mert az mit jelent? Nem tudsz időben elkészülni, tollászkodsz, nem vagy elég serény, dolgos, nem fogsz kelleni senkinek. Most éjfél van, a fiúk már minden bizonnyal részegek, új sminkre nem is lesz szükség, így is jó vagyok. Kikészítem a kalácsot s az italokat. Fogadjunk, hogy megint nem vettünk elég sört, jönnek vagy huszan s mi veszünk tíz sört, mert anyám szerint úgyis elég lesz. Jó, eddig mindig kb öt fogyott el, de mi van, ha ebben az évben mindenki inni akar? Átfutok Katicához hajnali négykor? Olyan ideges vagyok ilyenkor, hogycsakna. Mindegy, megmondom nekik: ennyi van, osszátok el. Maximum adok bort s kész. Megyek, bezárom az ajtót, s olyan három óra fele kinyitom, mert addig úgysem jönnek és mások ne tévedjenek be hozzánk. Lekapcsolom a villanyt, a lámpát pedig fel, úgysem alszom olyan mélyen. Kicsit be is takarózom, mert a pizsama nadrágot átvettem. A melltartó szorít, de mindegy, mostmár kibírok pár órát.

Jézusom, ezek itt vannak, hallom az éneket, basszus, basszus, basszus, elaludtam, nem ébredtem fel időben, úristen, én így nem megyek ki, hol a nadrágom? Elkenődött a smink, hol a villany? Hol a kulcs, hova az istenbe tettem a kulcsot? Jaj, már a köszöntőt mondják. Én nem megyek ki. Pedig muszáj, mert biztos már meglátták, hogy ég a villany. Én szerencsétlen.